Tanácsok, tippek, ötletek
Az alvásgondok szívelégtelenséghez vezethetnek
Az alvásgondok szívelégtelenséghez vezethetnek
Szerző: MTI
Nagyobb a szívelégtelenség kockázata azoknál az embereknél, akiknek problémájuk van az elalvással - mutatták ki norvég szakemberek több mint 50 ezer embert 11 éven át nyomon követő kutatásukban.
A Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói 20 és 89 év közötti embereket vizsgáltak. Kutatásuk kezdetén egyiküknél sem diagnosztizáltak szívelégtelenséget, amelynek lényege, hogy a szívből percenként pumpált vér mennyisége elégtelen a test normális oxigén- és tápanyagszükségletének biztosítására. A betegségnek sok oka lehet; a benne szenvedők egyre nehezebben kapnak levegőt, és kimerültnek érzik magukat.
A kutatás során a résztvevőktől azt kérdezték, nehezen alszanak-e el, vannak-e alvási problémáik, illetve, hogy az éjszakai alvás után kipihenten ébrednek-e. Kimutatták, hogy azoknál, akiknek problémájuk van az elalvással vagy az alvással, háromszorosára nő a szívelégtelenség kockázata azokhoz képest, akiknek nincs alvászavaruk. A kockázat fennáll azoknál is, akik nem tudják teljesen kipihenni magukat.
A rossz éjszakai alvás és a szívelégtelenség közötti összefüggés akkor is fennállt, ha figyelembe vették a dohányzást, az elhízást és más, álmatlanságot, illetve szívproblémákat okozó tényezőket - írták a szakemberek az European Heart Journal szaklapban közzétett tanulmányukban.
A kutatók arra nem tudtak választ adni, miért van kapcsolat a rossz alvás és a szívelégtelenség között. Mint hangsúlyozták, további kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy az alváshiány váltja-e ki a szívelégtelenséget, vagy az összefüggés jóval bonyolultabb. "Nem tudjuk, hogy az álmatlanság valóban szívelégtelenséget okoz-e. De ha valóban ez a helyzet, a jó dolog az, hogy ez kezelhető állapot" - idézte Lars E. Laugsandot, a tanulmány vezető szerzőjét a BBC hírportálja.
A szakember magyarázata szerint az alváshiány a szervezetben káros válaszokat vált ki, a szervezet stresszhormonokat bocsát ki, amelyek negatív hatással vannak a szívre. Ugyanez a norvég kutatócsoport egy korábbi tanulmányában összefüggést mutatott ki a rossz alvás és a szívinfarktus között.
Ezért fontos milyen a matrac amit kiválasztunk. Fontos szempont olyan matrac kiválasztása ami segíti a vérkeringést és nem alakulnak ki kellemetlen nyomáspontok. A matrac szempontjai mindig az egyedi igényekhez kellenek, hogy alakuljanak. Minden ember számára más és más matrac ideális. Ezért fontos, hogy tájékozódjunk milyen matracot veszünk.
Tudjon meg többet:
- XXXLutz
- Ikea matrac ikea ágy
- Airflex matracok
- Kevesebb alvás = több sajtburger
- Érdekes tények az alvásról
- 6 tévhit az alvásról
- A rendszertelen alvás árthat a gyermekek intelligenciájának
- 12 tipp a jó alvásért
- Foglalkozása: ágyon ugráló
- Nem éri meg éjjel tanulni
- Hatásosabb az alvás, mint a kodein
- Az alvásgondok szívelégtelenséghez vezethetnek
- Két órát kevesebbet alszunk, mint száz éve
- SZÉLES ÁGYTÓL JAVUL A PÁRKAPCSOLAT
- Sok készpénze van? Önnek készült a matracszéf
-
Önnek hány gerince van?
A matrac legfontosabb feladata a gerinc, gerincoszlop megóvása, a porckorong regenerálódásának elősegítése, amelyre a kemény matrac a megfelelő ergonómia és formakövetés hiányában szinte alkalmatlan.
Tovább -
Információk: 5 érv
Tradícionális márkák, Egyedülálló világszínvonalú Xsensor nyomáspont mérés, Egyedülálló választék, Verhetetlen akciók, Óriási raktárkészlet
Tovább -
Matrac egészségpénztárra
Matrac egészségpénztárra. EP azaz Egészségpénztár, amelyeken keresztül számos matrac, paplan és párna egészségpénztárra 100% mértékben és adómentesen elszámolható.
Tovább