Kosár nyitás 0 0 Ft
Telefonszám  +36 20 263 58 50     Email  info@gigamatrac.hu

Tanácsok, tippek, ötletek

Érdekes tények az alvásról

Érdekes tények az alvásról, amit talán nem is tudtál

Forrás: bien.hu

 

Alvásigény

Azt tudjuk, hogy a kisbabák alszanak a legtöbbet ? 18 órát ?, és ez az idő a kor előre haladtával egyre kevesebb lesz. A kamaszokra is jellemző, hogy képesek 10-12 órát vagy akár többet aludni, egyhuzamban. Ez azért van, mert az ember agya a fiatal felnőttkorra érik be teljesen, és az alvásnak ebben a folyamatban nagy szerepe van. Az idős embereknek elég akár ötórás alváshossz is. A vegetáriánusoknak az alvásigénye kevesebb. Az aluszékonyság hátterében lehet betegség, kimerültség, míg az alvászavar hátterében is valamilyen kórok húzódhat meg.

Az alvás

Az alvás alatt az agyműködés lelassul, illetve más egyéb funkciókat lát el, emiatt a test felszabadul az irányítás alól, és képes nyugalomba merülni. Az alvás összetett tevékenység, ezeket még a mai napig folyamatosan kutatják. Ha az ember 3-4 órával kevesebbet alszik, az immunrendszer működése 30%-kal csökken. Ilyenkor építi be az agy a nappal megtapasztalt dolgokat az idegrendszerbe, ezért van az, hogy reggelre ?megvilágosodunk" egy pillanat alatt olyan dologgal kapcsolatban, amivel előző nap nem tudtunk mit kezdeni.

Miért vagyunk ébren?

Természetesen van biológiai háttere is, ám sokkal fontosabb az, hogy másként élünk, mint egykor: a kulturális és társadalmi berendezkedés miatt alszunk kevesebbet. Több műszakban dolgozunk, ami felborítja biológiai óránkat; túlórázunk, hogy több pénzünk legyen; hosszabb napokat élünk, hiszen csak fel kell kapcsolnunk a villanyt este. Az, hogy kevesebbet alszunk, nem vesszük komolyan testünk jelzéseit ? azaz krónikus kialvatlanságban szenvedünk ? nem csak magunkra nézve veszélyes, hanem környezetünkre is, mert figyelmünk lanyhul, így könnyebb balesetet okozni.

Belső óra

Szervezetünket két belső óra irányítja: a cirkadián óra, mely az alvást segíti elő; homeosztatikus óra, mely az ébrenlétet irányítja. Ez szabályozza az alvás-ébrenlét ciklusokat. A cirkadián óra szerint az ember napi ritmusa nem 24, hanem 25 óra. A homeosztatikus óra ciklusai 28 órásak. Ez a két rendszer egymást támogatva működik, ez teszi lehetővé, hogy fel tudjunk ébredni akkor is, amikor aludnunk kellene ? azaz lehetőséget ad arra, hogy visszaéljünk alvásigényünkkel, felülbíráljuk egyéb célok érdekében az alvásra szánt időt. E két óra működése miatt ébred korábban az idős ember is.

Az ébredés megkönnyítése

Amikor képtelenek vagyunk teljesen felébredni, az azért van, mert arra az időpontra időzítjük az ébresztőt, amikor még a mélyalvás állapotában vagyunk. Mivel ez ciklusos, érdemes több ébresztőt beállítani, hogy elcsípjük a megfelelő időpontot. Vannak orvosok, akik a lassú ébredezést tartják hatékonyabbnak és ajánlják emiatt. Fontos ? lenne ? ha mindig ugyan abban az időben feküdnénk és kelnénk, mivel így megtaníthatjuk szervezetünket arra, hogy ossza be az alvás ciklusainak idejét. Érdemes kávé helyett reggelizni, mert élénkítően hat a szervezetre, de érdemes a cukrokat hanyagolni, mivel ennek hatására több lesz a stressz hormon a szervezetben.

Figyeljünk oda magunkra!

Fontos, hogy hogyan ébredünk, mert meghatározza egész napunkat. Érdemes távolabb rakni az ébresztő órát, némi fényt csinálni ébredés után, megmozgatni magunkat, jót tesz a hideg-melegvizes zuhany, némi C-vitamin, akár citrom formájában. Millió recept van, ám sokkal fontosabb lenne, ha tudatosan figyelnénk arra, hogy mennyit alszunk, és a mi a legfontosabb, ne sajnáljuk az időt arra, hogy szervezetünk regenerálódjon.

Tudjon meg többet:

  • Gerinc. Egészséges matrac, anatómiai matrac, gyógymatrac

    Önnek hány gerince van?

    A matrac legfontosabb feladata a gerinc, gerincoszlop megóvása, a porckorong regenerálódásának elősegítése, amelyre a kemény matrac a megfelelő ergonómia és formakövetés hiányában szinte alkalmatlan.

    Tovább
  • 5 érv a GigaMatrac mellett

    Információk: 5 érv

    Tradícionális márkák, Egyedülálló világszínvonalú Xsensor nyomáspont mérés, Egyedülálló választék, Verhetetlen akciók, Óriási raktárkészlet

    Tovább
  • Ep. matrac egészségpénztárra, egészségpénztári matrac

    Matrac egészségpénztárra

    Matrac egészségpénztárra. EP azaz Egészségpénztár, amelyeken keresztül számos matrac, paplan és párna egészségpénztárra 100% mértékben és adómentesen elszámolható.

    Tovább
Egészségpénztári partnereink: