Tanácsok, tippek, ötletek
A rendszertelen alvás árthat a gyermekek intelligenciájának
A rendszertelen alvás árthat a gyermekek intelligenciájának
Forrás: MTI
Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét ? mutatta ki egy brit kutatás.
A tanulmányban 11 ezer hétéves gyermek értelmi képességeit vizsgálták, szüleiket pedig kikérdezték a hároméves, ötéves és hétéves kori altatási szokásaikról ? közölte a BBC a Journal of Epidemiology and Community Health című tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.
Rosszabbul teljesítették a matematika- és az olvasási, valamint a térlátási feladatlapot azok, akik nem feküdtek le aludni rendszeresen ugyanabban az időben, vagy 21 óránál később kerültek ágyba. Az alváshiány felboríthatja a test természetes életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket.
Az esti rutin hiánya a hároméveseknél fordult elő leggyakrabban: minden ötödik rendszertelen időben feküdt le. Hétéves korukra a gyerekek több mint fele rendszeresen ugyanabban az időben, 19.30 és 20.30 között ment aludni.
"Lehetséges, hogy a rendszertelen lefekvés a kaotikus családi állapotokat tükrözi, és talán ez többet árt az értelmi képességeknek, mint a kevés alvás. Ezt is igyekeztünk figyelembe venni" ? magyarázta Amanda Sacker, a University College of London kutatója, a felmérés vezetője.
A későn vagy rendszertelen időben elalvó gyerekek jöttek a leginkább hátrányos helyzetű családokból, nekik ritkábban meséltek esténként, ők ehelyett általában ? gyakran a saját szobájukban ? nézték a televíziót. A társadalmi tényezők kiszűrése után is megmaradt azonban az összefüggés a rendszertelen alvásidő és a gyengébb szellemi teljesítmény között.
"Az eredmények azt sugallják, hogy a rendszeresség fontos a gyermek életében. A lefekvés pontos idejét legjobb kisgyermekkorban rögzíteni, ám sosem késő" ? fogalmazta meg a kutatás üzenetét Sacker. A szakemberek arra nem találtak bizonyítékot, hogy a 19.30 előtti altatás javítaná a szellemi teljesítményt.
"Első pillantásra úgy tűnhet, ha kevesebbet alszik a gyerek, kevésbé lesz okos, azonban az agyfejlődés társadalmi és biológiai tényezői ennél sokkal bonyolultabb módon hatnak egymásra. Véleményem szerint az iskolásoknak a jó teljesítmény érdekében jól kell éjjel aludniuk" ? hangoztatta Robert Scott-Jupp, a brit Királyi Gyermekgyógyászati és -egészségügyi Kollégium munkatársa.
Tudjon meg többet:
- XXXLutz
- Ikea matrac ikea ágy
- Airflex matracok
- Kevesebb alvás = több sajtburger
- Érdekes tények az alvásról
- 6 tévhit az alvásról
- A rendszertelen alvás árthat a gyermekek intelligenciájának
- 12 tipp a jó alvásért
- Foglalkozása: ágyon ugráló
- Nem éri meg éjjel tanulni
- Hatásosabb az alvás, mint a kodein
- Az alvásgondok szívelégtelenséghez vezethetnek
- Két órát kevesebbet alszunk, mint száz éve
- SZÉLES ÁGYTÓL JAVUL A PÁRKAPCSOLAT
- Sok készpénze van? Önnek készült a matracszéf
-
Önnek hány gerince van?
A matrac legfontosabb feladata a gerinc, gerincoszlop megóvása, a porckorong regenerálódásának elősegítése, amelyre a kemény matrac a megfelelő ergonómia és formakövetés hiányában szinte alkalmatlan.
Tovább -
Információk: 5 érv
Tradícionális márkák, Egyedülálló világszínvonalú Xsensor nyomáspont mérés, Egyedülálló választék, Verhetetlen akciók, Óriási raktárkészlet
Tovább -
Matrac egészségpénztárra
Matrac egészségpénztárra. EP azaz Egészségpénztár, amelyeken keresztül számos matrac, paplan és párna egészségpénztárra 100% mértékben és adómentesen elszámolható.
Tovább